Viv Labs kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: Viv Labs

A Samsung felvásárolja a Vivet, az új generációs mesterséges intelligencia platformot

A Samsung Electronics bejelentette, hogy megállapodott a mindenhez intelligens felületet biztosító Viv Labs felvásárlásáról. A Viv egy nyílt mesterséges intelligencia (AI) platformot fejlesztett, amely lehetővé teszi harmadik felek számára, hogy beszédalapú asszisztenseket hozzanak létre és használjanak, és az emberi beszédre alapuló felületet építsenek be ismert alkalmazásokba és szolgáltatásokba. A tranzakcióra az ilyenkor szokásos zárási feltételek vonatkoznak.

2016. október 10. 10:04

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.

2024. május 3. 19:59